2014. október 25., szombat

Chapter 4

Lábaim között csak annyit láttam, hogy apa levetkőzött és odajött hozzám. Rácsapott a fenekemre, aztán letérdelt és kettétépte a tangámat. Benyálazta mutatóujját és végighúzta nőiességemen. Megremegtem a gyengéd érintéstől. 
- Ha jó kislány leszel, talán nem leszek annyira kegyetlen... - mormolta csiklómra, majd ráharapott és megszívta. Nyelvével mély csapásokat mért bennem, amitől akaratlanul is felnyögtem. Mielőtt elélvezhettem volna, abbahagyta kínzásom. Egy-egy puszit lehelt farpofáimra és felegyenesedett. - Most pedig térjünk a lényegre... Eleget játszottunk...
Miután kikötözött az ágyhoz, elővett egy vibrátort. Bekapcsolta és tövig belém nyomta, közben feltérdelt mellém és kezelésbe vette alhasát súroló férfiasságát. Tekintetemet mindvégig az övébe fúrtam s nagyokat nyögtem. Csípőm ugrott egyet, amikor kihúzta a játékszert és a fenekembe tolta. Az éjjeliszekrény legfelső fiókjából előkerült egy csomag óvszer. Amint felgörgette magára, teljes hosszát elmerítette bennem.
- Nem is olyan nehéz csendben lenned, igaz? - kezdett el körözni nyelvével a bal mellbimbómon, míg a másikat markolászta. Aprót bólintottam kérdésére. Mire észbe kaptam, a hasamra lettem fektetve és apa úgy kötözött ki. - Próbálj meg négykézlábra állni és megtámaszkodni a takarón!
Halkan engedelmeskedtem. Minél előbb szabadulni akartam ebből a szobából. Utáltam itt lenni. Az egész házban ezt a helységet gyűlöltem a legjobban. 
Apa egyre gyorsabban mozgott bennem, egyik kezét a nyakamra szorítva, a másikkal a számat fogta be. A cigaretta jellegzetes szaga azonnal eltelítette orromat. Tenyerébe szitkozódva élveztem el. Nyöszörögve fúrtam arcomat a párnába.
- Ülj fel! - szedte le rólam a köteleket s a vibrátort is eltávolította, majd a földre dobta az óvszerrel együtt. Tudtam, mire készült. Gyorsan mozgatta kezét férfiasságán; az erek jól láthatóan kidagadtak rajta. Pár perc múlva arcomra lövellte nedvét. Húzott egyet-kettőt büszkeségén, aztán egy puszit lehelt a homlokomra. - A következő alkalommal már nem leszek ennyire kegyes veled, kicsim... Meg kell tanulnod viselkedni és szót fogadni nekem. Az engedélyem nélkül nem mehetsz sehova és nem találkozhatsz csak úgy akárkivel.
- Sajnálom. Többet nem fordul elő - hazudtam szemrebbenés nélkül, miközben letöröltem arcomat egy zsebkendővel. Apa elhitte, mert bólintott egyet és magamra hagyott. Összeszedtem a tangabugyim maradékát, majd a harisnyával, az óvszerrel meg a zsebkendővel együtt kidobtam a kukába. Fáradtan felsóhajtottam és egy szál melltartóban felsiettem a szobámba. Bezártam az ajtót, aztán hangtalan zokogásba törtem ki. Ekkor megszólalt a telefonom. Hüppögve elutasítottam Harry hívását és az ágyra dobtam a készüléket. - Ne most...
Egy törülköző és a kedvenc pizsamám társaságában bevonultam a fürdőszobába. Kibontottam a hajam s beálltam a zuhany alá. Körülbelül egy órán át áztattam magam. Alaposan hajat és arcot mostam, majd megszárítkoztam és felöltöztem. Miután összekötöttem a hajam, szipogva bebújtam a takaró alá és megpróbáltam elaludni.

***

Másnap reggel a kávé jellegzetes illata ébresztett. Kis híján lefordultam az ágyról, mikor megpillantottam a mellettem ülő fiút. Göndör haját egy sötétkék kendővel fogadta fel; kockás inget, fehér pólót és egy kissé már kopott farmert viselt. Kétségbeesetten néztem a résnyire nyitott szobaajtóra. Fogalmam sem volt arról, hogyan jutott be a házba anélkül, hogy apa észre ne vegye.
- Apám ki fog nyírni, ha észrevesz! Tegnap már megkaptam a büntetésem, nem akarom még egyszer kijátszani a haragját! - suttogtam szapora szívveréssel. Harry aggodalmasan megcirógatta arcom és egy puszit lehelt a számra. A bögrét az éjjeliszekrényre tette, majd az ölébe húzott és ostromolni kezdte ajkaimat. Erőtlenül, de viszonoztam édes puszijait. Amikor a nyakamra összpontosított, elhúzódtam. - Ne csináld ezt... Nem veszthetjük el a fejünket, értsd meg!
- Nem hagyom, hogy terrorizáljanak téged... Nem érdemled meg, hallod?! - fogta kezei közé arcomat és mélyen a szemembe nézett. Smaragdzöld íriszei örvényként szippantottak be. - Bízz bennem, Ariana!
- Nagyon félek, Harry - zokogtam fel, majd arcomat a mellkasába fúrtam. Karjait szorosan körém fonta és simogatni kezdte a hátam. A fejem már fájt a sok sírástól, de képtelen voltam abbahagyni. Görcsösen kapaszkodtam a fiú pólójába s alsó ajkam harapdálva szipogtam. - Rettegek az apámtól... Egyszerűen undorodom tőle... Ha részeg, képes lenne még a szart is kiverni belőlem...
Halk sikoly tört fel belőlem, amikor kicsapódott a szobaajtó. Az említett dühtől vöröslő fejjel közelített meg minket, majd megragadta Harry-t és arrébb lökte. Öklével mért néhány erős ütést a fiú gyomrába, aki összegörnyedve feküdt a szőnyegen. Felsikítottam, ahogy apa a hajamnál fogva rángatott ki az ágyból. Kaptam egy hatalmas pofont s egy erőteljes lökést, aminek következtében elvágódtam. A fejem a kemény padlórésznek koppant. A férfi mellém lépett és undorodva végigmért. Könnyeimtől homályosan láttam arcát, amit nem bántam egy percig se.
- Szerencséd, hogy nem vagy most egyedül. Örök életre szóló büntetést kaptál volna, te szajha - rúgott egyet az oldalamba, amitől felnyögtem.
A fejembe hasító fájdalomtól megszűnt létezni körülöttem a világ. Nem éreztem semmit. Csak a nyugalom és a béke vett körül.

-------------------------

Sziasztok!
Előbb szerettem volna publikálni, csak apával filmet néztünk és csak most sikerült idejutnom :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 5 kommentárt - Névtelen, ~Csakegylány~, Lulu, Secret Queen és Tóth Bogi ♥ -, a 9 pipát és a 3.900 megtekintést ♥!  A jövő hétvégén még időben tudom hozni a részt, de utána már nem biztos, mert mindössze 5 fejezet van előre megírva :3 Igyekszem! :) Várom a véleményeiteket! :) Mielőtt még elítélnétek, mert undorító vagyok... Terveim szerint ez az egy fejezet volt ilyen, amiben nagy hangsúlyt fektettem a kínzásra! További szép estét, hétvégét és szünetet kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

2014. október 18., szombat

Chapter 3

Egy héttel később...

Lehunyt szemmel merültem el a habos, forró fürdővízben. Az egész házban csend honolt, ugyanis apa kora reggel lelépett itthonról. Fogalmam sincs, mikor jön majd haza. Igazából örülök neki, hogy nem kell beszámolót tartanom arról, hogy hova megyek és kivel találkozom. Már csak abban reménykedem, hogy addig lesz távol, ameddig én és elkerülhetem a kínos szembesítést... Vagy ami a legrosszabb: egy kínzó büntetést.
Amikor a víz kezdett kihűlni, felálltam és magam köré tekertem a törülközőm. Felvettem a papucsom, majd visszamentem a szobámba. Fél órányi válogatás és keresgélés után sikerült felöltöznöm, aztán fogat mostam és nekiláttam a sminkem meg a hajam elkészítésének. Törekedtem a szolid, természetes színek felvitelére. Barna fürtjeimet oldalra fésültem s készítettem egy fonatot. Belebújtam a magassarkúmba, fújtam magamra a kedvenc parfümömből és leakasztottam a helyéről egy blézert, ami tökéletesen passzolt az összeállításomhoz.
Amint leértem a nappaliba, kopogtattak. Retikülömet magamhoz véve nyitottam ajtót. Harry levakarhatatlan vigyorral az arcán ajándékozott meg egy csokor rózsával. Pírba boruló arccal tettem vízbe a gyönyörű csokrot, majd leoltottam a villanyokat s bezártam a bejárati ajtót.
- Csodásan nézel ki, Ari - anyu szólított mindig így, vagy a bátyám. Szomorú mosoly húzódott ajkaimra.
- Köszönöm - motyogtam, miközben kinyitotta az anyósülés felőli ajtót. Táskámat az ölembe fektetve kötöttem be a biztonsági övet.
- Hogy szöktél el ilyen könnyen? - kérdezte a fiú, miután rákanyarodott a főútra. A rádió és a motor halk együttese kicsit megtörte a meghittnek nevezhető légkört.
- Apa nincs otthon, már reggel óta - rántottam vállat. Harry aprót bólintott és megállt a piros lámpánál. Sebváltón pihenő kezét a combomra simította, majd az arcomhoz hajolt s egy puszit lehelt a szám sarkába. Felkuncogtam. - Ügyesen el tudod terelni a gondolataimat.
Tenyere a belső combra siklott, hüvelyujjával érzékeny pontomat kezdte el cirógatni. Fejem hátracsuklott, szám elnyílt. Levegőért kapkodva nyöszörögtem, Harry pedig arrébb tűrte a nadrágom meg a harisnyám s benyúlt a falatnyi, csipkés és átázott tangabugyimba. Tekintetét az útra szegezve hajszolt a gyönyör felé; ujjai elfehéredtek, ahogy a kormányt markolta.
- Önkontroll - parkolt le egy aranyos kis olasz étterem előtt, aztán kihúzta kezét a bugyimból és lenyalta ujjain csillogó nedvem. Morcosan felnyüszítettem, mire az énekes megcsókolt és kiszállt a kocsiból. Miután kinyitotta nekem az ajtót, felém nyújtotta jobbját. - Ígérem, kárpótollak majd valahogy!
- Ez felhívás volt keringőre, esetleg? - vontam fel kíváncsian a szemöldököm, miközben beléptünk az étterembe. Harry bólintott egyet kérdésemre. A pincér azonnal az asztalunkhoz kísért, majd kihúzta nekem a széket és elénk rakta az étlapot. Blézeremet a szék hátára hajtottam. Az énekes a terítőn pihenő kezemért nyúlt és ajkaihoz emelve pillangópuszikkal hintette be ujjbegyeimet. Jóleső sóhaj szökött ki ajkaimon. - Gondolom, alkoholt nem szeretnél ma este fogyasztani. Ajánlasz valami mást?
- Te ihatsz bort vagy pezsgőt, nekem jó a víz is - mondta mosolyogva, aztán lapozott az étlapban. Nem voltam otthon a flancos, úri ételek világában, így maradtam a zöld fűszeres csirkemellnél és a sült krumplinál. Miután leadtunk a rendelésünk, Haz végigvezette tekintetét az arcom apróbb szegletein s dekoltázsomnál állapodott meg. Élesen beszívta a levegőt. - Már bánom, hogy elvetettem a nálam vacsorázás lehetőségét. Akkor hamarabb a lényegre térhetnénk.
- Úgy érted, hamarabb kapnád meg a desszertet... Igaz? - kortyoltam bele a félédes fehérborba, ami elsőre elnyerte a tetszésem.
Egyszerűen elvarázsolt Harry szexuális túlfűtöttsége és az irántam való érdeklődése. Még sosem éreztem így senki iránt sem. Egyetlen egy partneremhez sem kerültem ilyen közel s ilyen rövid idő alatt. Csak a szex, az ügyfeleim elégedettsége és a pénz számított. Apám magasról tett az érzéseimre, a bennem tett fizikai és lelki károkra. Bele sem merek gondolni, mit tesz velem, ha rájön, hogy randizom valakivel.

***

Akárcsak az elmúlt alkalommal, most is a házunktól kicsivel messzebb búcsúztam el Harry-től. Már az utcánkba érve észrevettem apu ütött-kopott autóját, amit még a nagypapájától örökölt. Remegő kezekkel nyitottam be a lakásba. Tekintetem homályos lett az elém táruló látványtól. Az énekestől kapott csokor a földön hevert, mellette pedig a darabokra hullt üvegváza. A szirmok összetépve borították be a szőnyeget.
- Nézzenek oda! Haza tudtál végre jönni? - apa dühös hangjának hatására a gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott. Retikülömet a komódra dobva néztem farkasszemet a férfivel. Tekintete elfeketedett, ahogy végigmért. - Kinek rittyented ki magad ennyire, hm? Tán valamelyik partnerednek?
- Semmi közöd hozzá - hangom aligha volt magabiztos. Apa rekedtesen felnevetett, majd a kezében levő ostorral elindult felém. Nagyot nyeltem. Ettől féltem. Meg fog büntetni, amiért szó nélkül leléptem itthonról. Hátrálni kezdtem. - K-kérlek, ne bánts...!
- Jobb, ha befogod a szád! Szófogadatlan vagy és ezt nem tűröm el! - rángatta le rólam a blézerem s a karomnál fogva a *büntetőszobába vonszolt. Kulcsra zárta az ajtót, aztán elkezdett levetkőztetni. Vad volt és erőszakos. Érdes ujjait a nadrágomba akasztotta és lerántotta a bokámig. Harisnyámat szétszaggatta és a maradványait a sarokba dobta. Fehérneműben és magassarkúban álltam előtte. Tekintete lángolt a vágytól, alsó ajkát megnyalva markolta meg fonatomat. Felsikítottam, mire megpofozott. Szipogva döntöttem oldalra a fejem. - Fordulj meg, állj terpeszbe és hajolj le! Az ujjaiddal fond körbe a bokádat!
Tettem, amit parancsolt. Remegtem a félelemtől. Könnyeim halkan értek földet a szürke padlón. Összeszorítottam a szemem és azt kívántam, bárcsak minden olyan lenne, mint régen.

*büntetőszoba = Fekete és sötétlila színű, bőrrel bevont tárgyakkal és egy hatalmas franciaággyal ellátott helység. Az egyik falat beborítják az ostorok, láncok és kötelek. A komódok távirányítóval nyitódnak, illetve záródnak; a fiókok különböző szexuális segédeszközöket tartalmaznak. Az ablakokat rácsok, illetve fekete sötétítők „díszítik”. Az ágyat sötétlila szaténtakaró borítja. A bútor mindkét oldalán éjjeliszekrény pihen. A plafonra egy digitális kamera van felszerelve. (Az írónő tollából)

-------------------------

Sziasztok!
Szombat van, ami egyenlő az új fejezettel :) Innentől felpörögnek az események... De még mielőtt lelőnék néhány poént így a történet elején, jöjjön egy hangyányi hirdetmény (Mercy [Nick Jonas Fanfiction]), illetve a kedvenc részem: köszönetnyilvánítás :) Köszönöm az előző részhez érkezett 2 kommentárt Heninek és Névtelennek, a 12 pipát, a 3.100 megtekintést és a 21 feliratkozót ♥! Várom kíváncsian a véleményeiteket a továbbiakban is ;) Jó pihenést, kellemes estét és kitartást a jövő héthez! Találkozunk az őszi szünet első hétvégéjének szombatján :)! Pusszpáá evribádii,
Macy

2014. október 11., szombat

Chapter 2

Hátam a párássá vált kabin csempéjének ütközött, ahogy Harry nekilökött. Fenekembe markolva csókolt meg szenvedélyesen; ujjaimat hajába vezettem s erőszakosan meghúztam fürtjeit. Morgásszerű hangot kiadva tapadt nyakamra, miközben kettőnk közé vezette kezét. Hüvelykujjával ingerlően lassú köröket írt le csiklómon.
- Most magamévá foglak tenni, Ariana - mormolta bőrömbe, majd belém vezette kettő ujját. Fejemet hátravetve nyögtem egy nagyot; csípőm önkénytelenül mozgott ide-oda. Alhasamban már gyülekeztek a pillangók, várva a szárnyalást. Harry belenyalt a fülembe, aztán belesuttogott. Forró lehelete cirógatta bőröm. - Még nem is csináltunk semmit, te máris nedves vagy. Ezt már szeretem.
- Harry...! - nyöszörögtem könnyeimmel küszködve. A fiú figyelembe véve szenvedésem térdelt le elém, majd megnyalta alsó ajkát s ráfújt csiklómra. Lábaim megremegtek, amikor nyelvével mély csapásokat mért rám. Vizes fürtjeibe markolva küzdöttem az orgazmussal. A fejem és a szeméremajkaim lüktettek, az ájulás szélére kerültem a fülledt légtértől. - E-elég...!
- Rosszul vagy? - ugrott fel azonnal, miközben elzárta a csapot. Nagyot nyelve bólintottam, kerülve a fiú ijedt tekintetét. Harry körém tekerte a törülközőm, aztán visszamentünk az öltözőbe. Leültünk a cuccainkhoz. Szapora levegővételem kezdett normalizálódni és a fejem se fájt már annyira. - Jobb?
- Egy picit. Sajnálom, hogy elrontottam a pillanatot - haraptam alsó ajkamba, majd lehajtottam a fejem. Zavartan pislogva vettem észre az énekes meredező büszkeségét, amit nem takart semmi. Lángoló arccal felnéztem. Smaragdzöld szemei izzottak a vágytól. Egyik kezemmel végigsimítottam Harry nyirkos mellkasán, a másikat a hajába vezettem. Félénken nyitottam szólásra a számat. - Szeretnéd, ha folytatnánk?
Biccentett egyet, én pedig letérdeltem elé. Egy ideig kézzel kényeztettem az énekest. Öblös nyögéseiből ítélve élvezte érintésem. Ajkaimat megnyalva engedtem le teljes hosszát a torkomba. Nyelvemmel heréit cirógattam pár percig, aztán szopni kezdtem Harry büszkeségét. Ráérősen mozgattam fejemet fel s le, miközben a fiú hajamba vezette hosszú ujjait.
- Már közel vagyok... - hörgött akadozó lélegzetvétellel, majd elengedte hajam és hagyta, hogy a magam tempóját diktáljam. Azonnal leálltam, amikor felnyögött és a számba lövellte örömnedvét. Undorral és némi izgalommal lenyeltem, aztán megtöröltem ajkaimat. Harry kábultan húzott fel a padra, aztán megcsókolt. Homlokát az enyémnek döntve elmosolyodott. - Köszönöm, életmentő voltál.
- Azért annyira nem volt vészes a helyzet - suttogtam kézbe véve lelohadt hímtagját, majd azon ügyeskedtem, hogy megint akcióra készen álljon. Mocorogva a farzsebéhez hajolt, hogy kivegyen belőle egy csomag óvszert. Miután felgörgettem immáron zászlórúdként meredező büszkeségére a védekezőeszközt, lábaimat a srác csípője köré kulcsolva fogadtam teljesen magamba. Mindkettőnk száját hangos sóhajtás hagyta el. A szavakká formálódó gondolattól elvörösödtem. - Hiányzott már ez...
- Nekem is - csókolt meg, szorosan körém fonva karjait. Lassan mozogtunk, minden percet kihasználva. Már a gondolattól megborzongtam, hogy haza kell mennem s ismét csak az álmaimban láthatom majd Harry-t.
Fáradtan döntöttem a fiú vállára a fejem, egyre vontatottabban mozgatva csípőm. Harry a hátamra fektetve siklott bennem ki-be, miközben a kulcscsontomat és a melleimet lepte el édes csókokkal. Remegni kezdtem és a hideg is kirázott, amikor végigsöpört rajtam az orgazmus. Az énekesnek sem kellett már sok, egy elfúló nyögést követően rám rogyott. Lehunyt szemmel szívtam magamba izzadt s mégis férfias illatát, majd beletúrtam félig megszáradt hajába.

***

A házunktól nem messze ugrottam le a motorról. Harry addig győzködött, míg sikerült rávennie arra, hogy hazahoz. Egyszerre féltem, izgultam és örültem. Szabadságérzetet adott, hogy a szél bele-belekapott a hajamba. 
Amikor az Egyesült Államokban, azaz Los Angelesben tartózkodik, Haz az idén vásárolt csodajárgányával közlekedik. Még sosem ültem ilyen motoron. Oldalkocsisban és robogón már volt szerencsém utazni, azonban egy ilyen nagy köbcentis kétkerekűn még nem.
- Köszönöm a fuvart és a délelőttöt. Egy élmény volt - hajoltam a fiú arcához, aki gondolt egyet és inkább a szájra puszi lehetőségével élt. Kuncogva húzódtam el duzzadt ajkaitól, még mielőtt jobban belemelegedtünk volna a csókba. - Még találkozunk, Harry!
- Szavadon foglak! - cirógatta meg arcom, majd felvette a bukósisakot s beindította a motort. Mielőtt elindult volna, felnyitotta az üveggel bevont rostélyt. - A hónap végéig a városban vagyok. Addig megejthetnénk még néhány találkozót... Mondjuk a jövő héten?
- Az csodás lenne - vágtam rá azonnal, gondolkodás nélkül. Teljesen megfeledkeztem apámról. A számról azonnal lehervadt a mosoly. - Ha találkozni akarok valakivel, apának mindenképp be kell számolnom róla. Nem mehetek el csak úgy akárhova az engedélye nélkül.
- Megszöktetlek valahogy - mondta ellentmondást nem tűrően. Felsóhajtottam s megmarkoltam a táskám pántját. Harry biztatóan rám mosolygott. - Ne aggódj! Tisztában vagyok azzal, hogy mit csinálok!
Abban nem kételkedtem egy másodpercig sem - gondoltam. Egy utolsó csókot követően elköszöntünk egymástól. Megvártam, míg Harry elhagyta az utcát, aztán elindultam haza. Már előre rettegtem, apa mit fog szólni ahhoz, hogy egész délelőtt távol voltam.
- Megjöttem! - dobtam le a táskámat a cipőm mellé, aztán bementem a nappaliba. A tv ki volt kapcsolva, a dohányzóasztal is üres volt. Megrántottam a vállam s benyitottam a konyhába. Apu a tűzhely körül ügyködött. Az illatokból ítélve a kedvencemet, a curry-s csirkét készítette el. Meglepett. Nem is kicsit. Amikor tekintetünk találkozott, pislogtam párat. Az általában jeges tekintet most nyugodtságot tükrözött. - Mi ez a nagy főzőcskézés?
- Gondoltam összeütök valamit kettőnknek. Beleuntam a kajarendelésbe - rántott vállat egyszerűen, miközben megkeverte a rizst. Elég közel álltam hozzá, így rögtön feltűnt: nem bűzlött a piától. Apa józan volt. Hosszú idő után először. Merengésemből kíváncsi tekintete és hangja zökkentett ki. Általában lehurrog vagy rosszabb esetbe megver, most azonban elmaradt mindez. - Merre jártál?
- Edzeni voltam - mondtam halkan. Apu bólintott egyet, de nem szólt egy kukkot se. Kezdett frusztrálni ez a túlontúl nyugodt viselkedés. Talán ez amolyan vihar előtti csend? Elterelve fejemben cikázó gondolataimat szólaltam meg. - Megteríthetek vagy még várjak vele, amíg kész nem lesz a köret?
- Ahogy jónak látod, *Lolita - az utolsó szót inkább magának mormolta, mintsem nekem. Utáltam, ha így szólított. Tisztában voltam a név jelentésével, ezért nem tűrtem el, ha ezt a nevet aggatta rám alkalomadtán. 
Negyed óra múlva elfogyasztottuk az ételt. Apa csillogó tekintettel figyelte minden egyes mozdulatom. Kétszer szedtem a még gőzölgő csirkéből, ami isteni finom lett. Ezért az egy dologért tiszteltem aput: remekül főzött, csak ittas állapotban nem igazán kamatoztatta tudását.
- Köszönöm a kései ebédet - álltam fel az asztaltól, majd elraktam a mosogatóba a tányérom meg a villát. Hajamba túrva felsóhajtottam. - A szobámban leszek, ha keresnél.
Bólintott egyet, én pedig felsiettem a birodalmamba. Az ajtót kulcsra zártam s ruhástól bezuhantam az ágyba. A zenelejátszómat elindítva merültem álomba.

*Lolita = Vladimir Nabokov Lolita című regénye egy idősebb férfi és tizenkét éves - Lolita nevű - gyermeklány erotikus színezetű kapcsolatáról szól. A közbeszédben Lolita az olyan gyermeklány szimbóluma, aki a felnőtté válás küszöbén egyszerre gyermeki és nőies, ártatlan és szexi, és így komoly erotikus  kisugárzása van. (Julia Weidner: Tinilexikon a szexről, Alexandra Kiadó)

-------------------------

Sziasztok!
Szombat van, ami a folytatás érkezését jelenti :) Először kicsit letört voltam, hogy nem lesznek érdeklődök, de végül is csak összejöttünk néhányan :) Köszönöm az előző részhez érkezett 5 kommentárt - Névtelen, Linden Sky, Lulu, Chixi és Heni ♥ -, 16 pipát, a 19 feliratkozót és a 2.400 megtekintést ♥! Jövő szombaton is igyekszem a 3.fejezettel, ha lesz rá érdeklődő :) További szép estét, kellemes hétvégét és kitartást a jövő héthez! :) Pusszpáá evribádii,
Macy

2014. október 4., szombat

Chapter 1

A hatalmas üvegajtó halkan nyikorgott, mikor benyitottam az edzőterembe. Első utam a recepcióhoz vezetett, ahol talán információhoz juthatok, mi merre van. A narancssárga pult mögött egy platinaszőke, nagymellű és a munkájához szerintem túlsminkelt nő állt. Frissen manikűrözött kezeivel a számítógépen kattogtatott, mikor odamentem. Tekintetét egy pillanat erejéig emelte rám.
- Miben segíthetek? - sóhajtott fel unottan. Ez aztán a kedves segítségnyújtás és munkaszeretet!
- A boksz termet keresem - ahogy ezt kimondtam, szemei elkerekedve állapodtam meg rajtam. Vártam valami hülye megjegyzést vagy hogy kinevet esetleg, de nem. Csupán csak végigmért s idétlenül elmosolyodott.
- Második emelet. Közvetlen az öltözőkkel szemben - aprót biccentettem, ő pedig felkuncogott és újra a monitort tüntette ki ízléstelenül kikent szemeivel.
A folyosón végighaladva csodáltam meg a falakon pihenő kitüntetéseket, érmeket, az egy-egy meccs alkalmával készült képeket és a világbajnoki öveket, amiket bekeretezve láthattam. A termekből néha-néha kihallatszott egy-egy kiabálás, illetve fájdalmas nyögés. Arcom egy pillanatra megrándult; felrémlett előttem apa alkoholtól, vágytól és dühtől felhős tekintete, mely végigsiklott mezítelen testemen... Akaratlanul is beugrott a legeslegelső büntetésem. „Karjain kidagadtak az erek, ahogy meghúzta az engem tartó köteleket. A csípőjén ringó barkácsövön sorakoztak kellékei: ostor, vibrátor, mellbimbócsipeszek, szemmaszk, egy üveg síkosító és egy dobog óvszer. A falról leakasztott egy tollkorbácsot, majd szelíden elmosolyodott és elém lépett. A kezében pihenő segédeszközzel cirógatni kezdte a melleimet, aztán haladt lefelé. Térdre rogyott, lerakta a korbácsot a szőnyegre és megragadta combjaimat. Kegyetlenül beleharapott bőrömbe s lassan belém merítette nyelvét. Hangosan ziháltam, miközben próbáltam kiszabadulni a kötelek szorításából. Apa megelégelte ficánkolásom; felegyenesedett, majd megpofozott és figyelmeztetés nélkül mozgatni kezdte bennem a közepes rezgésfokozatra állított, ezüst színű műpéniszt [...]” Fejemet megrázva csuktam be az öltöző ajtaját, aztán ledobtam a táskámat az egyik padra és leültem melléje. Telefonomra pillantva megnéztem, mennyi az idő s hogy keresett-e valaki. Szerencsére még nem kaptam kéretlen hívást vagy üzenetet apától.
Amint átöltöztem, vállamra dobtam a törülközőm és bementem a terembe. Bemelegítésképp csináltam néhány fekvőtámaszt s felülést, aztán befásliztam a kezeimet és a kesztyűket felvéve püfölni kezdtem a kissé már öreg bokszzsákot. Lábaimmal is mértem rá egy-egy erősebb ütést.
Talán egy óra telt el, mióta elkezdtem az edzést. Egy edző segítségével gyakoroltam és tanultam néhány új ütés-, illetve védelmi technikát. Ahhoz képest, hogy utoljára fél éve voltam edzeni - az épület felújítása miatt esett ki a sport -, csak egy kicsit fáradtam el. Egy üveg víz elfogyasztása után átmentem a konditerembe. Tekintetem azonnal megakadt egy üres futópadon, amire azonnal le is csaptam. Bő negyed óra könnyed futást követően kipróbáltam a hasprést, majd a karerősítő gépet.
- Nem is tudtam, hogy jársz edzeni - lefagytam egy pillanatra, amikor meghallottam a hátam mögül azt a rekedtes, mégis szívmelengető hangot, amiről már az első találkozásunk óta ábrándoztam. Elpirulva fordultam szembe a fiúval, aki lágyan elmosolyodott. - Meglepett, hogy itt talállak.
- Az érzés kölcsönös - motyogtam elmerengve Harry smaragdzöld szemeiben. Haját erős copfban fogadta fel, testét egy szürke póló és egy fekete sort takarta. Mindezt egy neon zöld edzőcipővel párosította.
- Ha már így összefutottunk, talán edzhetnénk együtt is - vetette fel, miközben eltűrt a fülem mögé egy kósza tincset. Aprót bólintottam, mire elvigyorodott. - Gondolom, már kocogtál egy keveset a futópadon és a hasprést se hagytad ki.
- Kipróbálnám, milyen egy énekessel bokszolni. Feltéve, ha nem tántorodik meg egy ilyen faramuci ötlettől - simítottam végig mellkasán, a szemkontaktust végig fent tartva.
- Nem bánom! De nekem ne kezdj el nyavalyogni, ha esetleg erősek az ütéseim - segítette fel a kesztyűimet, majd felvette a sajátjait is. Miután a fogvédők is a helyükre kerültek, kezdődhetett a rögtönzött meccs.

***

Harry-nél jobb bokszpartnerrel még nem találkoztam. Bevallása szerint lenne még mit csiszolnia a horgosain vagy a lábtechnikáján, szerintem pedig kifejezetten profi. Eleinte féltem az ütéseitől, amiket kisebb-nagyobb ügyességgel ki is tudtam védeni. 
- Ha kifújtad magad, lemehetnénk körbefutni a kosárlabdapályát - kortyolt bele ásványvizébe, miközben kivette hajából a gumit. Ujjaival eligazgatta rakoncátlan fürtjeit, majd újra összekötötte a megnőtt, már-már Tarzan frizurájához hasonlító haját. - Esetleg jógázhatnánk...
- Inkább a futás. Túlságosan is fel vagyok pörögve - csináltam pár nyakkörzést, mire Harry a hátam mögé ült. Hatalmas kezeit a vállam és a nyakam találkozásához simította, majd masszírozni kezdett. Beharapott alsó ajakkal élveztem a kedves, ám hatékony gesztust. - Mi minden derül ki még rólad? Jól bokszolsz, értesz a masszázshoz és lányok milliói rajonganak a hangodért meg a testedért. Oké, az utóbbi kettő eddig is nyílt tény volt...
- Neked is vannak még olyan titkaid, amiket biztos vagyok benne, hogy tudni szeretnék. Természetesen nem ilyen pitiáner körülmények között - hajolt a fülemhez s ráharapott a cimpámra, aztán folytatta a masszírozást. Már kezdtem ellazulni, amikor felpattant mögülem és csípőre tette kezeit. - Mielőtt lemennénk a pályára, nyújtsunk egy kicsit! Nem szeretném, hogy baj történjen futás közben...
Negyed órán át nyújtottunk, majd egy-egy pulóvert felkapva kimentünk a szabad levegőre. A pályát magasan felhúzott drótkerítés vette körül; úgy éreztem magam, mintha egy börtön udvarán lennénk, amit igazából betonkerítéssel vesznek körbe. A hatalmas, szintén betonnal bevont terület közepe tájékán helyezték el a kosárpalánkokat. Az eredményjelző az egyik sarokban pihent, kikapcsolva. Harry a fejére húzta pulóvere kapucniját, aztán rám mosolygott. Mélyzöld íriszei ékkőként csillogtak, így még jóképűbbé téve Őt.
- Próbáljunk felvenni egy olyan tempót, ami mindkettőnk számára megfelelő! Ha elkezdesz fáradni, szólj és csak kocogunk majd - minden egyes szavát elraktároztam az agyamba. Felsóhajtottam s küldtem a fiú felé egy bátortalan mosolyt. - Először csak kocogjunk, aztán lassan gyorsítunk a tempón... Jó?
- Oké - szólaltam meg félénken, miközben elindultunk. Hajamat felkötöttem laza kontyba és úgy futottam tovább.
Körülbelül egy órán át róttuk a köröket. Úgy a hetedik kör után kezdtem fáradni. Hevesen dobogó szívvel kapkodtam a lábaimat, míg Harry könnyedén futott előttem. Egy ideig még kocogtam, aztán leültem a betonra. Levegővételem próbáltam szabályozni és nem elájulni, amit nehezen, de sikerült kiküszöbölnöm.
- Jól vagy, Ariana? - lassított le mellettem az énekes, majd leguggolt. Egyik kezét a hátamra simította, miközben aggodalmasan fürkészte arcom. Bólintottam egyet. Rosszallóan megrázta a fejét. - Én nem úgy vettem észre. Gyere, menjünk be! Leizzadtál, még a végén megfázol...
Derekamat átkarolva kísért be a női öltöző tusolóihoz, ahol aztán magamra hagyott. Miután megváltam ruháimtól, beálltam az egyik zuhanyrózsa alá és megengedtem a vizet. A forró gőz azonnal felcsapott. Tusfürdőmért nyúlva beleütköztem valamibe. Vagyis inkább valakibe. Apró sikoly szaladt ki ajkaimon, amikor Harry beállt mögém s körém fonta karjait. Ágaskodó férfiassága nekinyomódott fenekemnek.
- Szóval értek a masszázshoz... Kifejthetnéd bővebben, mire céloztál... - duruzsolta fülembe, miközben hatalmas kezei melleimre tévedtek. Felnyögtem, ahogy morzsolgatni kezdte mellbimbómat. - Hiányzott már, igaz?
Szemeimet összeszorítva élveztem a fiú közelségét és érintéséit. Agyamba akaratlanul is felkapcsolódott a vészjósló lámpa, ezt a szöveget kántálva: Rátok fognak nyitni! Hagyjátok abba, most! Próbáltam elhúzódni Harry-től, de erős szorításából nem engedett. Őszintén szólva, én sem akartam távolabb kerülni Tőle.

-------------------------

Sziasztok!
Itt is lennék a folytatással :) Köszönöm a Prológushoz érkezett 3 kommentárt - Linden Sky és Lulux ♥ -, a 9 pipát, a 18 feliratkozót és a 1.700 megtekintést ♥! Remélem, mostantól többen is írtok meg pipáltok majd :3 További szép estét, jó hétvégét és kitartást a jövő héthez ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy